Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldog születésnapot, Károly herceg!

0 Komment
0 Reblog

November 14-én, délelőtt 11 órakot született Charles Philip Arthur George Mountbatten-Windsor, aki a napokban ünnepelte 65. születésnapját. Károly herceg ezzel a korral szinte biztosan a brit történelem legidősebb uralkodójává lép elő - maga mögött hagyva az 1830-ban, 64 évesen trónra lépő IV. Vilmost. Ezzel együtt pedig hivatalosan is ő vár a legrégebb óta a koronára: három éves kora óta jogosult rá, vagyis 62 hosszú év óta. A számok azonban nemcsak élete ezen területén bírnak jelentőséggel. Íme néhány érdekesség Nagy-Britannia trónjának várományásáról, Károly hercegről.

- 11 könyvet írt, és még sok másik megírásában is részt vett. Nem semmi.


Testvérével, Annával kétévesen

- Eddig a világ 105 országában fordult meg. A leggyakrabban Amerikába, Franciaországba és Németországba látogatott.

- 32 keresztgyereke van. 

Károly herceg 23 évesen

- Összesen 50 pár kézzel készült bőrcipője van, melyek darabjai nagyjából 800 fontba kerültek. Legrégebbi darabja állítólag 45 éves.

- Szuperelfoglalt: 2012-ben 657 hivatalos megbízása volt és körülbelül 7500 embert látott vendégül királyi rezidenciáján. 

Követők

Mengyán Eszter tokjoarc zakat dorauk Virányi Zsuzsanna ncsu

Katalin hercegnő

blogavatar

A haja, a ruhája, az utazásai, a jótettei és a botrányai. Mindent az egykori Kate Middletonról, avagya mai Katalin hercegnőről.

Címkefelhő

Katalin hercegnő (48),Vilmos herceg (26),Katalin hercegno (24),terhesség (9),György herceg (8),divat (7),terhes (7),ruha (6),Kate Middleton (5),stílus (5),Katalin babája (5),babavárás (4),Pippa Middleton (4),frizura (4),haj (4),költözés (3),születésnap (3),London (3),gyermek (3),szülés (3),keresztelő (3),kabát (3),Anmer Hall (2),felújítás (2),portré (2),festmény (2),Károly herceg (2),szülő (2),kislány (2),Harry herceg (2),outfit (2),pocak (2),öltözködés (2),karácsony (2),keresztanya (2),Erzsebet kiralyno (2),Ausztrália (2),Diana hercegnő (2),hasonmás (2),trónörökös (2),György (2),herceg (2),keresztnev (2),baba (2),kórház (2),Kensington palota (2),utazás (2),Erzsebet kiralyne (2),segítség (2),póló (1),hasonlosag (1),öröklés (1),bögre (1),ékszer (1),cumi (1),őszülés (1),születés (1),esküvő (1),David Cameron (1),Legbefolyasosabb hiressegek (1),Boris Johnson (1),népszerűség (1),szülési szabadság (1),royal baby (1),Royal baby (1),házasság (1),család (1),Alison Jackson (1),nyaralás (1),villa (1),nyaklánc (1),Karib-szigetek (1),Mustique (1),Kensington-palota (1),divatikon (1),dada (1),hajvagas (1),ígéret (1),hormon (1),gyerek (1),második (1),festés (1),lakberendezés (1),új-zéland (1),dekoráció (1),röplabda (1),fogyás (1),szexuális zaklatás (1),sms (1),alapítvány (1),internetes bűnözés (1),barátnő (1),öreg (1),stylist (1),öltözködési tanácsadó (1),Barbara Parkins (1),dátum (1),lista (1),buli (1),előszilveszter (1),ünnepek (1),vendég (1),fotós (1),kiralyi csalad (1),érdekességek (1),kisbaba (1),komornyik (1),inas (1),titkok (1),pornó (1),szex (1),ruhak (1),2012 (1),szülinap (1),képek (1),vallomás (1),Hyde Park (1),ideges (1),Valentin-nap (1),múzeum (1),hipnózis (1),királyi terhességek (1),Diana hercegno (1),Bond-lanyok (1),lesifotós (1),paparazzi (1),szakítás (1),válás (1),kertészkedés (1),hobbi (1),Katalin hercegno ruhai (1),viszaly (1),Diana (1),rosszullet (1),hagyomanyok (1),szőke (1),testvérek (1),egyetem (1),séta (1),aktív életmód (1),altatódal (1),Kamilla hercegne (1),fotosorozat (1),szabály (1),hétvége (1),antik (1),üzlet (1),főzés (1),olasz konyha (1),vásárlás (1),bútor (1),anyai ösztön (1),Mike Tindall (1),főzőtanfolyam (1),kismama (1),stilusikon (1),hajó (1),videk (1),plasztikai sebészet (1),orr (1),gondoskodas (1),légzéstechnika (1),szorongás (1),almatlansag (1),Amerikai Egyesult Allamok (1),kisfiú (1),metró (1),gumicsizma (1),vicces (1),kitűző (1),kiegészítő (1),jelveny (1),név (1)

Utolsó kommentek

Hirdetés