Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldog születésnapot, Katalin hercegnő!

0 Komment
0 Reblog

Hírek szerint családjával, csendesen ünnepelte 32. születésnapját Katalin hercegnő. Nem csoda: Anglia jövőbeli királynőjének eseménydús 12 hónap áll a háta mögött.

Júliusban adott életet első gyermekének és egyben az Egyesült Királyság öröklési sorrendjében harmadik uralkodójának, György hercegnek. Katalin a terhessége alatti súlyos rosszullétei miatt kórházba is került, ennek ellenére mégis próbált eleget tenni hercegnői megbízatásainak.

Az egész világ lélegzetvisszafojtva várta a kis trónörökös születését, akit három hónappal világra jötte után, októberben kereszteltek meg. George Alexander Louis összesen hét keresztszülőt kapott, Katalin pedig újabb figyelmet krémszínű, György herceg keresztelő-ruhájának színével harmonizáló ruhája miatt.

Nem sokkal később már mindenki a hercegnő hihetetlenül lapos hasáról beszélt: Katalin egy fiatal sportolókat támogató workshopon tette tiszteletét, ahol röplabdázás közben kivillanó pocakja volt az élő bizonyítéka, visszanyerte korábbi alakját.

A hercegnő ráadásul új otthonba is költözött szeptember végén: a Kensington-palota felújítási munkálatait Katalin egy pazar házavatóval ünnepelte meg.

És ha mindez még nem lenne elég, Katalin hercegnő lett 2013 első számú divatikonja is – erről ide kattintva olvashatsz többet.

Ő látja el divattanácsokkal Katalin hercegnőt

0 Komment
0 Reblog

Fény derült Katalin titkára. A hercegnő mindig kifogástalan stílusa nem minden esetben az ő keze munkáját dicséri. A hírek szerint egy gyermekkori barátnője, Emilia Jardene-Paterson látja el divattanácsokkal Vilmos nejét.

(Forrás: http://fashion.telegraph.co.uk)

Emilia, akit 13 éves kora óta ismer Katalin, egyben nemcsak személyi stylist szerepében tetszeleg: ő az egyik keresztszülője a kis György hercegnek. A hölgyről még annyit tudni, hogy belsőépítészként dolgozik és a Kensington Palota újraépítésében is segédkezett a hercegnő-barátnőjének. Ilyen barátnő nemcsak Katalinnak jönne jól…

Légy stílusos várandósan is - hercegnő-módra!

0 Komment
0 Reblog

Immár két éve, hogy Katalin hercegnő kimondta a boldogító igent Vilmos hercegnek. Ezzel nemcsak a brit királyi család tagjává, hanem egyben Nagy-Britannia egyik elsőszámú stílusikonjává is vált.

Katalin kifinomult stílusérzékével az egész világot rabul ejtette, mindennapi emberek és világhírű sztárok kezdték el másolni a hercegnő öltözködését, sminkjét és frizuráját.

És milyen stílusleckéket tanultunk Katalintól? A People magazin összegyűjtötte őket, amiket ha szem előtt tartasz, te is können hercegnővé válhatsz. 

Eszerint: maradj mindig klasszikus! Ez az első számú szabály, ha igazán stílusos akarsz maradni.

Még nagy pocak esetén se ijedj meg a borítéktáskáktól. Hiába ellensúlyozza jobban a pocakot, ne ez legyen a mérvadó a választásnál.

Illetve még egy jó tanács, amit Katalintól tanultunk: ha nem muszáj, ne vegyünk fel kismamaruhát. 

(Kép forrása: www.dailymail.co.uk)

Királynő lett Katalin hercegnő

0 Komment
0 Reblog

Immár hivatalosan is a stílus királynője lett a brit hercegnő. 

Egy nemrég végzett brit felmérés során ugyanis Katalint választották meg a nemzet divatikonjának, ezzel pedig olyan nagy neveket utasított maga mögé, mint például Victoria Beckham vagy Cheryl Cole.

A hercegnő stílusa leginkább a fiataloknál tarol: minden negyedik 22-26 éves voksolt Katalinra, a 27-55 év közöttieknek azonban mindössze csak a fele választotta őt a legstílusabbnak.

Forrás: www.hellomagazine.com

Gumicsizmában néz ki legjobban Katalin hercegnő

0 Komment
0 Reblog

A brit hercegnő állami kötelességei miatt egyik rendezvényről a másikra jár, így mindig van módja megmutatni gardróbjának tartalmát.

Hogy melyik szerelésében néz ki legjobban Katalin, azt a Hello! magazin olvasói dönthették el egy internetes szavazás során.

Meglepő módon a győztes outfit a gumicsizma és a khaki színű dzseki kombója, amelyre a válaszadók 58 %-a voksolt. A hercegnő terhessége miatt mostanában amúgy is hanyagolja a magassarkút, inkább a kényelmet részesíti előnyben.

A hétköznapi összeállítást egy tweed sapkával és egy kék-piros-fehér csíkos kendővel dobta fel.

(Forrás: www.hellomagazine.com)

Követők

Mengyán Eszter tokjoarc zakat dorauk Virányi Zsuzsanna ncsu

Katalin hercegnő

blogavatar

A haja, a ruhája, az utazásai, a jótettei és a botrányai. Mindent az egykori Kate Middletonról, avagya mai Katalin hercegnőről.

Címkefelhő

Katalin hercegnő (48),Vilmos herceg (26),Katalin hercegno (24),terhesség (9),György herceg (8),divat (7),terhes (7),ruha (6),Kate Middleton (5),stílus (5),Katalin babája (5),babavárás (4),Pippa Middleton (4),frizura (4),haj (4),költözés (3),születésnap (3),London (3),gyermek (3),szülés (3),keresztelő (3),kabát (3),Anmer Hall (2),felújítás (2),portré (2),festmény (2),Károly herceg (2),szülő (2),kislány (2),Harry herceg (2),outfit (2),pocak (2),öltözködés (2),karácsony (2),keresztanya (2),Erzsebet kiralyno (2),Ausztrália (2),Diana hercegnő (2),hasonmás (2),trónörökös (2),György (2),herceg (2),keresztnev (2),baba (2),kórház (2),Kensington palota (2),utazás (2),Erzsebet kiralyne (2),segítség (2),póló (1),hasonlosag (1),öröklés (1),bögre (1),ékszer (1),cumi (1),őszülés (1),születés (1),esküvő (1),David Cameron (1),Legbefolyasosabb hiressegek (1),Boris Johnson (1),népszerűség (1),szülési szabadság (1),royal baby (1),Royal baby (1),házasság (1),család (1),Alison Jackson (1),nyaralás (1),villa (1),nyaklánc (1),Karib-szigetek (1),Mustique (1),Kensington-palota (1),divatikon (1),dada (1),hajvagas (1),ígéret (1),hormon (1),gyerek (1),második (1),festés (1),lakberendezés (1),új-zéland (1),dekoráció (1),röplabda (1),fogyás (1),szexuális zaklatás (1),sms (1),alapítvány (1),internetes bűnözés (1),barátnő (1),öreg (1),stylist (1),öltözködési tanácsadó (1),Barbara Parkins (1),dátum (1),lista (1),buli (1),előszilveszter (1),ünnepek (1),vendég (1),fotós (1),kiralyi csalad (1),érdekességek (1),kisbaba (1),komornyik (1),inas (1),titkok (1),pornó (1),szex (1),ruhak (1),2012 (1),szülinap (1),képek (1),vallomás (1),Hyde Park (1),ideges (1),Valentin-nap (1),múzeum (1),hipnózis (1),királyi terhességek (1),Diana hercegno (1),Bond-lanyok (1),lesifotós (1),paparazzi (1),szakítás (1),válás (1),kertészkedés (1),hobbi (1),Katalin hercegno ruhai (1),viszaly (1),Diana (1),rosszullet (1),hagyomanyok (1),szőke (1),testvérek (1),egyetem (1),séta (1),aktív életmód (1),altatódal (1),Kamilla hercegne (1),fotosorozat (1),szabály (1),hétvége (1),antik (1),üzlet (1),főzés (1),olasz konyha (1),vásárlás (1),bútor (1),anyai ösztön (1),Mike Tindall (1),főzőtanfolyam (1),kismama (1),stilusikon (1),hajó (1),videk (1),plasztikai sebészet (1),orr (1),gondoskodas (1),légzéstechnika (1),szorongás (1),almatlansag (1),Amerikai Egyesult Allamok (1),kisfiú (1),metró (1),gumicsizma (1),vicces (1),kitűző (1),kiegészítő (1),jelveny (1),név (1)

Utolsó kommentek

Hirdetés