Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Boldog születésnapot, Katalin hercegnő!

0 Komment
0 Reblog

Hírek szerint családjával, csendesen ünnepelte 32. születésnapját Katalin hercegnő. Nem csoda: Anglia jövőbeli királynőjének eseménydús 12 hónap áll a háta mögött.

Júliusban adott életet első gyermekének és egyben az Egyesült Királyság öröklési sorrendjében harmadik uralkodójának, György hercegnek. Katalin a terhessége alatti súlyos rosszullétei miatt kórházba is került, ennek ellenére mégis próbált eleget tenni hercegnői megbízatásainak.

Az egész világ lélegzetvisszafojtva várta a kis trónörökös születését, akit három hónappal világra jötte után, októberben kereszteltek meg. George Alexander Louis összesen hét keresztszülőt kapott, Katalin pedig újabb figyelmet krémszínű, György herceg keresztelő-ruhájának színével harmonizáló ruhája miatt.

Nem sokkal később már mindenki a hercegnő hihetetlenül lapos hasáról beszélt: Katalin egy fiatal sportolókat támogató workshopon tette tiszteletét, ahol röplabdázás közben kivillanó pocakja volt az élő bizonyítéka, visszanyerte korábbi alakját.

A hercegnő ráadásul új otthonba is költözött szeptember végén: a Kensington-palota felújítási munkálatait Katalin egy pazar házavatóval ünnepelte meg.

És ha mindez még nem lenne elég, Katalin hercegnő lett 2013 első számú divatikonja is – erről ide kattintva olvashatsz többet.

Így fest Katalin 65 évesen

0 Komment
0 Reblog

Károly herceg a napokban ünnepelte 65. születésnapját. Ennek apropóján felbuzdulva egy dizájnnal foglalkozó csapat úgy döntött,megnézi, hogy fognak kinézni a  brit királyi család fiatalabb tagjai ugyanennyi idősen. Ha a jóslatok igaznak bizonyulnak, Harry herceg jóval több hajjal fog büszkélkedni ennyi idősen, Katalin hercegnő pedig rövidre vágja hosszú barna tincseit.


Katalin hercegnő 65 évesen

Vilmos herceg egyre jobban fog hasonlítani apjára, Károly hercegre


Alig ismerünk rá Harry herceg 65 éves mására

Boldog születésnapot, Károly herceg!

0 Komment
0 Reblog

November 14-én, délelőtt 11 órakot született Charles Philip Arthur George Mountbatten-Windsor, aki a napokban ünnepelte 65. születésnapját. Károly herceg ezzel a korral szinte biztosan a brit történelem legidősebb uralkodójává lép elő - maga mögött hagyva az 1830-ban, 64 évesen trónra lépő IV. Vilmost. Ezzel együtt pedig hivatalosan is ő vár a legrégebb óta a koronára: három éves kora óta jogosult rá, vagyis 62 hosszú év óta. A számok azonban nemcsak élete ezen területén bírnak jelentőséggel. Íme néhány érdekesség Nagy-Britannia trónjának várományásáról, Károly hercegről.

- 11 könyvet írt, és még sok másik megírásában is részt vett. Nem semmi.


Testvérével, Annával kétévesen

- Eddig a világ 105 országában fordult meg. A leggyakrabban Amerikába, Franciaországba és Németországba látogatott.

- 32 keresztgyereke van. 

Károly herceg 23 évesen

- Összesen 50 pár kézzel készült bőrcipője van, melyek darabjai nagyjából 800 fontba kerültek. Legrégebbi darabja állítólag 45 éves.

- Szuperelfoglalt: 2012-ben 657 hivatalos megbízása volt és körülbelül 7500 embert látott vendégül királyi rezidenciáján. 

Követők

Mengyán Eszter tokjoarc zakat dorauk Virányi Zsuzsanna ncsu

Katalin hercegnő

blogavatar

A haja, a ruhája, az utazásai, a jótettei és a botrányai. Mindent az egykori Kate Middletonról, avagya mai Katalin hercegnőről.

Címkefelhő

Katalin hercegnő (48),Vilmos herceg (26),Katalin hercegno (24),terhesség (9),György herceg (8),divat (7),terhes (7),ruha (6),Kate Middleton (5),stílus (5),Katalin babája (5),babavárás (4),Pippa Middleton (4),frizura (4),haj (4),költözés (3),születésnap (3),London (3),gyermek (3),szülés (3),keresztelő (3),kabát (3),Anmer Hall (2),felújítás (2),portré (2),festmény (2),Károly herceg (2),szülő (2),kislány (2),Harry herceg (2),outfit (2),pocak (2),öltözködés (2),karácsony (2),keresztanya (2),Erzsebet kiralyno (2),Ausztrália (2),Diana hercegnő (2),hasonmás (2),trónörökös (2),György (2),herceg (2),keresztnev (2),baba (2),kórház (2),Kensington palota (2),utazás (2),Erzsebet kiralyne (2),segítség (2),póló (1),hasonlosag (1),öröklés (1),bögre (1),ékszer (1),cumi (1),őszülés (1),születés (1),esküvő (1),David Cameron (1),Legbefolyasosabb hiressegek (1),Boris Johnson (1),népszerűség (1),szülési szabadság (1),royal baby (1),Royal baby (1),házasság (1),család (1),Alison Jackson (1),nyaralás (1),villa (1),nyaklánc (1),Karib-szigetek (1),Mustique (1),Kensington-palota (1),divatikon (1),dada (1),hajvagas (1),ígéret (1),hormon (1),gyerek (1),második (1),festés (1),lakberendezés (1),új-zéland (1),dekoráció (1),röplabda (1),fogyás (1),szexuális zaklatás (1),sms (1),alapítvány (1),internetes bűnözés (1),barátnő (1),öreg (1),stylist (1),öltözködési tanácsadó (1),Barbara Parkins (1),dátum (1),lista (1),buli (1),előszilveszter (1),ünnepek (1),vendég (1),fotós (1),kiralyi csalad (1),érdekességek (1),kisbaba (1),komornyik (1),inas (1),titkok (1),pornó (1),szex (1),ruhak (1),2012 (1),szülinap (1),képek (1),vallomás (1),Hyde Park (1),ideges (1),Valentin-nap (1),múzeum (1),hipnózis (1),királyi terhességek (1),Diana hercegno (1),Bond-lanyok (1),lesifotós (1),paparazzi (1),szakítás (1),válás (1),kertészkedés (1),hobbi (1),Katalin hercegno ruhai (1),viszaly (1),Diana (1),rosszullet (1),hagyomanyok (1),szőke (1),testvérek (1),egyetem (1),séta (1),aktív életmód (1),altatódal (1),Kamilla hercegne (1),fotosorozat (1),szabály (1),hétvége (1),antik (1),üzlet (1),főzés (1),olasz konyha (1),vásárlás (1),bútor (1),anyai ösztön (1),Mike Tindall (1),főzőtanfolyam (1),kismama (1),stilusikon (1),hajó (1),videk (1),plasztikai sebészet (1),orr (1),gondoskodas (1),légzéstechnika (1),szorongás (1),almatlansag (1),Amerikai Egyesult Allamok (1),kisfiú (1),metró (1),gumicsizma (1),vicces (1),kitűző (1),kiegészítő (1),jelveny (1),név (1)

Utolsó kommentek

Hirdetés