Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Katalin megmutatta pocakját

0 Komment
0 Reblog

Bár nemrég ért haza pihentető luxusnyaralásából, máris hercegnői teendői közé vetette magát: Katalin hercegnő a minap Londonban járt egy hivatalos találkozó miatt.

Vilmos herceg felesége remekül festett szürke MaxMara ruhájában, mely remekül kiemelte napbarnított bőrét - valamint gombölyödő pocakját. Bár Katalin hercegnő már az ötödik hónapban jár, karcsú alakján nyoma sincs várandósságának. 

Valentin-napi virágportré készült Katalinról és Vilmosról

0 Komment
0 Reblog

Igazán meglepődhettek azok a londoniak, akik ma reggel a Trafalgar Square-n jártak. A téren ugyanis egy hatalmas portré állt Cambridge hercegéről és hercegnőjéről – méghozzá virágokból kirakva.

Az alapul vett, mára ikonikussá vált fotó a hercegi pár hivatalos eljegyzésén készült 2010-ben és közel 2000 rózsából, szegfűből és tulipánból állította össze egy brit virág-show 2013-as győztese, a 24 éves Joseph Massie.

Hipnotizálják a hercegnőt

0 Komment
0 Reblog

A terhesség első pár hónapjában Kate Middleton reggeli rosszullétektől szenvedett, és ha csak ránézett az ennivalóra, rosszul lett, mondta a hercegnő egyik barátnője. Az étvágyával óriási gondok volta még azután is, hogy a rosszullétek elmúltak, de találtak rá megoldást. Bár elég furát...

Nem Kataliné a legrosszabb portré

1 Komment
0 Reblog

Erzsébet királynő sokkal rosszabbul járt. Belőle anno Anne hathawayt csináltak. Az övét John Nappert festette, de annyira szörnyűre sikerült, hogy letiltatták a kiállítását. A képet látva érthető...

Elkészült Katalin portréja - Szörnyen öregnek néz ki rajta

4 Komment
0 Reblog

Elkészült Katalin hercegnő elős portréja! És hatalmas vitát váltott ki a ma reggel bemutatott alkotás, ami Paul Emsley keze munkája. Katalin legalább 10 évvel idősebbnem fest a képen.

Íme az alkotás

Kate és Vilmos pénteken kora reggel, még a közönség előtt látogattak el a londoni National Portrait Gallery-be, hogy megnézzék az alkotást. Kate állítólag le volt nyűgözve az eredmény láttán, ám a kritikusok 'rohadt'-nak titulálták a képet, mely szerintük egyáltalán nem hasonlít az élő Katalin hercegnőre.

A folyton mosolygó Kate a képen egy halovány, Mona Lisa mosollyal láthatjuk, sötét karikákkal a szeme alatt. Szerintünk Kate úgy néz ki a festményen, mintha legalább 10 évvel tapasztaltabb lenne. 

Követők

Mengyán Eszter tokjoarc zakat dorauk Virányi Zsuzsanna ncsu

Katalin hercegnő

blogavatar

A haja, a ruhája, az utazásai, a jótettei és a botrányai. Mindent az egykori Kate Middletonról, avagya mai Katalin hercegnőről.

Címkefelhő

Katalin hercegnő (48),Vilmos herceg (26),Katalin hercegno (24),terhesség (9),György herceg (8),divat (7),terhes (7),ruha (6),Kate Middleton (5),stílus (5),Katalin babája (5),babavárás (4),Pippa Middleton (4),frizura (4),haj (4),költözés (3),születésnap (3),London (3),gyermek (3),szülés (3),keresztelő (3),kabát (3),Anmer Hall (2),felújítás (2),portré (2),festmény (2),Károly herceg (2),szülő (2),kislány (2),Harry herceg (2),outfit (2),pocak (2),öltözködés (2),karácsony (2),keresztanya (2),Erzsebet kiralyno (2),Ausztrália (2),Diana hercegnő (2),hasonmás (2),trónörökös (2),György (2),herceg (2),keresztnev (2),baba (2),kórház (2),Kensington palota (2),utazás (2),Erzsebet kiralyne (2),segítség (2),póló (1),hasonlosag (1),öröklés (1),bögre (1),ékszer (1),cumi (1),őszülés (1),születés (1),esküvő (1),David Cameron (1),Legbefolyasosabb hiressegek (1),Boris Johnson (1),népszerűség (1),szülési szabadság (1),royal baby (1),Royal baby (1),házasság (1),család (1),Alison Jackson (1),nyaralás (1),villa (1),nyaklánc (1),Karib-szigetek (1),Mustique (1),Kensington-palota (1),divatikon (1),dada (1),hajvagas (1),ígéret (1),hormon (1),gyerek (1),második (1),festés (1),lakberendezés (1),új-zéland (1),dekoráció (1),röplabda (1),fogyás (1),szexuális zaklatás (1),sms (1),alapítvány (1),internetes bűnözés (1),barátnő (1),öreg (1),stylist (1),öltözködési tanácsadó (1),Barbara Parkins (1),dátum (1),lista (1),buli (1),előszilveszter (1),ünnepek (1),vendég (1),fotós (1),kiralyi csalad (1),érdekességek (1),kisbaba (1),komornyik (1),inas (1),titkok (1),pornó (1),szex (1),ruhak (1),2012 (1),szülinap (1),képek (1),vallomás (1),Hyde Park (1),ideges (1),Valentin-nap (1),múzeum (1),hipnózis (1),királyi terhességek (1),Diana hercegno (1),Bond-lanyok (1),lesifotós (1),paparazzi (1),szakítás (1),válás (1),kertészkedés (1),hobbi (1),Katalin hercegno ruhai (1),viszaly (1),Diana (1),rosszullet (1),hagyomanyok (1),szőke (1),testvérek (1),egyetem (1),séta (1),aktív életmód (1),altatódal (1),Kamilla hercegne (1),fotosorozat (1),szabály (1),hétvége (1),antik (1),üzlet (1),főzés (1),olasz konyha (1),vásárlás (1),bútor (1),anyai ösztön (1),Mike Tindall (1),főzőtanfolyam (1),kismama (1),stilusikon (1),hajó (1),videk (1),plasztikai sebészet (1),orr (1),gondoskodas (1),légzéstechnika (1),szorongás (1),almatlansag (1),Amerikai Egyesult Allamok (1),kisfiú (1),metró (1),gumicsizma (1),vicces (1),kitűző (1),kiegészítő (1),jelveny (1),név (1)

Utolsó kommentek

Hirdetés